MENÜ

Ezen a honlapon a Sāṃkhyakārikā fordítását és kommentárját láthatja a kedves olvasó, mely Śrī Durvāsapāda munkája.
Az eredeti Kapila Muni féle Sāṃkhya már elveszett ugyan, de Iśvarakṛṣṇa-nak köszönhetően napjainkban is elérhető a hindu gondolkodásmód alapjainak kihagyhatatlan filozófiája. 

Īśvarakṛṣṇa azt tanította, hogy a Valóság nem egyedi hanem többes. Egyrészt vannak számtalan és változó tudattalan formák, amely a természet (prakṛti), és másrészt a sokféle énünk transzcendens (puruṣa) attribútumai, amelyek tiszták, s mindenütt jelenlevő, örök tudati tényezők. A több énünk létezését vizsgálva eljuthatunk arra a felismerésre, hogy vannak különböző emberek, akik eltérő időpontban megszületnek és meghalnak, de nem azonosak és különböző minőségeket és atitüdőket mutatnak. Azonban minden lényünk, lényegében el van szigetelve (kevala), semleges (madhyastha), melyet egy passzív tanú (sākṣin) figyel és nem tevékeny (akarta). Közelebbről megnézve ez a pluralizmus logikátlan. A számtalan énünk, mint átható lelki entitás, meg kell, hogy férjen egymással, így logikusan azonosnak tekinthető a transzcendenciával. Ez a probléma már újra és újra foglalkoztatott különböző filozófusokat és még a nem kettőség Sankara intellektuálisán is sokkal elegánsabb. A nem dualista Rāmānuja talán jobban igazodik az észhez és az intuícióhoz.

 

A guna-k

Īśvarakṛṣṇa azt tanította, hogy a természet (prakṛti) egy több dimenziós struktúra által létrehozott versenye a három fő erőnek, dinamikus tulajdonságokkal felruházva (guna). A „guna” szó azt jelenti „minőség”, de van egy pontosabb jelentése. A Sāṃkhya yoga metafizikai összefüggésében e kifejezés a kozmikus erő tulajdonságának a jelentése, vagyis megmásíthatatlan „valóság”. A három gunák a sattva, rajas és a tamas. Ennek értelmében minden anyag ide sorolható, beleértve a pszicho-mentális jelenségeket is. A gunák sajátossága hasonló az atomok anyag-energiájához. Együtt felelősek a hatalmas különböző természeti formákért és minden szinten a létezésért, amelyekben a transzcendens Önmagunk van jelen, mely a nem minősített lelki szubsztancia.

  

A természet és az evolúciója  

A fenomenális Természet a különbséget a dolgok és az emberek között (ezeket tekinthetjük pszichofizikai szervezeteknek) a fejlődés primitív halmazállapotának tartja. Ez az ötlet a dualitás alapja, ami a Sāṃkhya Darśana elmélet néven ismert, melyet satkāryavāda okságnak nevezünk. Eszerint az Ok ősidők óta létezik hallgatólagosan abban az esetben, mielőtt a Természet megnyilvánult volna. A Sāṃkhyakārikā szerint, a gunák egyensúlyi állapotban vannak, amelynek transzcendens dimenziója a Természet, az ún. prakṛti—pradhāna ( Ős Természet, Primordiális Anya). Az eredeti anyag (prakṛti—pradhāna) ok nélkül van, örök, mindent átható, egyedülálló, független, önmagában teljes és nincs külön részből, hogy kilábaljon ezen dolgokból. A mátrix (megnyilvánult világ) azonban nem örök, csak korlátozott számban megnyilvánuló, függő és összetett rendszer. Az első termék a fejlődés folyamatában ezen alapvető mátrix formák sokasága a térben és az időben, a mahat „Nagy” vagy „Nagy elv” részei. Mindezek felett az úgynevezett buddhi (intuició, tudás és Értelem) külseje „fényes” és intelligens. De a valóságban itt a mahat önmagában nem tudatos (mint más jellegű aspektusa, pl. a Yoga-sutra-ban), és egy különösen kifinomult formáját képezi az anyag-energiának. Függ az Én transzcendentális tudatos „fény” intelligenciájától. A buddhi-nak az ahaṃkāra az egyéniség elve, amely különbséget tesz a szubjektum és az objektum között. Ebben az egzisztenciális kategóriában azonban az érzékeny elme megjelenése (manas), a tudás öt érzéke vagy szerve (látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás), és az öt cselekvés szerve (beszéd, félelem, mozgás, szaporodás és kiválasztás) által tapasztal. Ezen túlmenően, az ahaṃkāra mellett megjelenít öt szenzoros képességet, ami a finom eszenciák (tanmātra) alapjául szolgálnak. Ezek azonban öt anyagi elemet hoznak létre, sűrű vagy durva (bhūtas), azaz föld, víz, tűz, levegő és éter. Ezáltal megismerjük a klasszikus Sāṃkhya teljes anyagi létezésének 24 kategóriáját (tattva). Túl a guna-k hármasságán és annak termékein felfedezzük a számtalan magot, amelyek távol tartják a sokrétű természetet. Minden fejlődő folyamat aktiválja a transzcendens Én (puruṣa) közelségét, és a mátrix természetet, annak érdekében, hogy a maguk titokzatos és tévesen azonosított, egy bizonyos test-elme azonosítás lényegi feltételét levetkőzze, és a tiszta tudat feltáruljon. Ezt a fejlődő rendszert úgy lehetne értelmezni, mint egy kozmikus evolúciót, mint logikus és transzcendens elemzését a különböző tényezők tapasztalatában, vagy mint az emberi személyiség konkrét elemzését. A pszichokozmológia evolúcióját a Sāṃkhya hagyomány tűzte ki célul, hogy megismertesse a világot, mint transzcendenst. Ez gyakorlati lehetőséget nyújt azok számára, akik keresik a felszabadulást és a különböző szintű Lét kategóriák ismeretét, hogy tapasztalatot szerezzenek a meditációs gyakorlat során.

 

Az ismeretelmélet

A Sāṃkhyakārikā a tudás megszerzésének (pramāṇas) három formáját vázolja fel: észlelés, következtetés és verbális (beszéd). Az észlelés definíciója szerint, az érzékszervek kölcsönös kapcsolatának vizsgálata történik a hozzá tartozó objektumokkal. A következtetést nem határozza meg, csupán három osztályba sorolja, majd a későbbiekben kettőbe. Az első ok-okozati osztályozást hívják Purvavat-nak, a korábbi tapasztalatok alapján (mint amikor egy fekete felhőből arra lehet következtetni, hogy esni fog). Śeṣavat-nak nevezzük, amikor egy adott tulajdonság egy része objektív, és a következtetésekből leszűrhető, hogy a tulajdonságai megeggyeznek (pl. ha találsz egy csepp sós vizet, ebből következik, hogy az összes tenger is sós). Samanyatodṛṣṭa-nak, amikor mindez időbe helyezve megfigyelhető (pl. a csillagok állásából arra lehet következtetni, hogy betartják az eltérő pozíciójukat az égen bizonyos időpontokban). Egy másik osztályozásban következtetni lehet a közvetlenre és a közvetettre. Egy verbális bizonyságot ad arról a cáfolhatatlan tényről, hogy biztosan van Tanúja egy magasabb értelemmel. Emelet három tudásformát tart a szervek működésének. Külső érzékkel felfogni csak a tárgyakat lehet, a belső érzékek (manas, antaḥkaraṇa és buddhi) képesek felfogni minden tárgyat: múlt, jelen és jövő időben egyaránt.

 

Etika

A Sāṃkhyakārikā egy dualista intellektualizmusban nyilvánul meg, amely a Sāṃkhya rendszerére jellemző. A szenvedés miatt tudatlanság övezi az igaz természetet, az Individuális Lelket, és a szabadság a legértékesebb, amit el lehet érni benne, ha megértjük a különbséget Önmagunk és a Természet között. A felszabadulás állapotában az Individuális Lélek közömbös természetűvé válik, s számára a végső stádiumban megszűnik a cselekvés és az élvezet. Valójában egy tiszta tudatos tanúvá válik.

 

 

©© Minden jog fenntartva! Az adott mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható a forrás feltüntetése mellett!

A mű nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű! Könyvkiadók számára nyomtatott kiadása engedélyezett, a szerző beleegyezése mellett!

 

Asztali nézet