MENÜ

Sāṃkhyakārikābhāṣya 11-21 aforizma

सांख्यकारिका

Iśvarakṛṣṇa: A Számbavétel Megalkotásának Kommentárja  

 

Fordította és magyarázattal ellátta: Śrīguru Durvāsapāda

A fordítás és kommentálás az eredeti szanszkrit, és az 1995-ös angol szövegből készült.

The Samkhya-karika, Oxford, 1837.

Published by

Adhyaksha Sri Ramakrishna Math, Chennai

Translated by

Swami Virupakshananda

Motilal Banarsidass

Hungarian Translated

by Sriguru Durvasapada

© Pratyabhijñā Śaivism, Dhyānavindu-Āśrama 2016  

 

Minden jog fenntartva! Az adott mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható a forrás feltüntetése mellett! A mű nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű! Könyvkiadók számára nyomtatott kiadása engedélyezett, a szerző beleegyezése mellett!

 

 

 

त्रिगुणं अविवेकि विषयः सामान्यं अचेतन प्रसवधर्मि ।

व्यक्तं तथा प्रधानं तद्विपरीतस्तथा च पुमान् ॥11॥

 

Triguṇam aviveki viṣayaḥ, sāmānyam acetanaṃ prasavadharmi |
vyaktaṃ tathā pradhānaṃ, tadviparītas tathā ca pumān |11|

 

„A Nyilvánvaló alkotja a három attribútumot, mely nem megkülönböztethető, objektív, közös, nem intelligens, és termékeny. Így van az Ős Természet is. Az Individuum a fordítottja, mindkettő és mégis némely tekintetben hasonlatos.”

 

Magyarázat:

 

A Nyilvánvaló három tulajdonságának alkotó eleme a Sattva, Rajas és Tamas.

 

Három attribútumának jellemzőinek megnyilvánulása az öröm, a fájdalom és a csalódás (amelyek a Sattva, Rajas és Tamas lényege). Ezzel a kijelentéssel minden olyan elmélet (Tārkika és mások), akik ezt az örömöt élik meg stb., a Lélekben rejlő tulajdonságoknak tulajdonítják. Megkülönböztethetetlen, mert ahogyan a Pradhāna nem különböztethető meg önmagától, a Nagy ( Mahat ) és a többi sem különböztethető meg a Pradhāna-tól, mert Pradhāna-val azonosak; vagyis a megkülönböztethetetlenség azt jelenti, hogy a dolgok összeállításával együtt különböző dolgokat hoznak létre; mert egyikük sem képes önállóan fennállni, sem egyedülállóan fejlődni, hanem csak egyesítve egymást. Így önmagában semmi sem képes bármit és semmit sem termelni.

 

Kétség :

Egyesek azt mondják ( pl. a buddhizmus Yogacara iskolájába tartozó Vijñāna Vādin-ok ), hogy a hangzás és más elemek formája a játék öröme, fájdalma és csalódása csupán puszta gondolatok; Továbbá, ezen a gondolaton kívül semmi sem létezhet, amelyeknek ezek az attribútumok hatással lehetnek. Ennek megcáfolásáért azt mondják Viṣaya (a szövegben), vagyis a Megnyilvánulás objektív oldala, mint amilyen a gondolat, mulandó, s ennélfogva nem lehet a Puruṣa, ami örök. Továbbá, azt is mondják, hogy a cél az, amit az érzékek megragadnak, ami kívül van az Ideában, az objektumban. Mivel objektív, az is gyakori, hogy mindegyik Puruṣa megragadja. Ha azt mondják, hogy ez csak a gondolat egyik formája, akkor minden megnyilvánulónak csak különlegesnek kellene lennie ( ellentétben a tömeggel, mivel csak bizonyos személyekhez tartoznak ), mert a gondolatok különleges mentális módosítások formájában jutnak kifejeződésre, különösen az egyes egyének számára. ( Vagyis az embernek az eszméjét nem ragadja meg, így az egyén eszméjének megismerése mindig ismeretlen marad a másik számára ). Egy táncoló lány esetében oldalnézeti pillantással (amelyek a szem nyilvánvaló akciói) egyidejűleg folyamatosan ugyanabban a szögben vannak hatással sok emberre. Ha más lenne (pl. ha a pillantás csupán egy gondolat ), akkor ez nem volna lehetséges (azaz, ugyanazon látásból egy személy helyzetében egyidejűleg sok személy látna egyszerre ).

 

Nem intelligens - Minden Pradhāna, Buddhi és a többiek érzéketlenek. Az érzés nem kötődik a Buddhi-hoz, mint a Vaināśika birtokában. ( Egy adott buddhista iskola követői szerint ). Szaporító: mert, birtokában van a kettősség képessége, hogy szüntelenül termeljen.

A prasava-dharma szó formájára ( röviden prasavadharmi ); a szerző az itt található birtokos elhelyezést alkalmazta annak érdekében, hogy rámutasson arra, hogy a Manifesztáció állandó produktivitással rendelkezik, és soha nem szünteti meg a hasonló és eltérő objektumokat. A Pradhāna szóval így a szerző a megnyilvánult tulajdonságait a nem tisztázott Pradhāna, azaz, a kötőerőkkel teli számára is tulajdonítja, vagyis arra, ami tapadást szül, és megszüntethetetlen. Mondván: A Lélek mindkét fél fordítottja. A szerző rámutat arra, hogy a Megnyilvánult eltér a Lélektől.

 

Kifogás : A Puruṣa és a Pradhāna közötti hasonlóságok, mint például az okafogyottság, az örökkévalóság stb. a Manifesztáció és a Puruṣa között többféle formában van jelen. Akkor hogyan mondod, hogy a Puruṣa a fordítottja ezeknek?

Válasz : Ezt írja a szerző: "mégis hasonló. " Egyidejűleg hasonló, mégis különböző. Bár léteznek olyan hasonlóságok, mint az ok-okozati viszonyok stb., Vannak olyan eltérési pontok is, mint a közvetlen kapcsolat hiánya és a létbeli, illetve nem létbeli különbségek.

 

Melyek a három tulajdonság jellemzője? A következő aforizma válaszol erre:

 

 

 

प्रीत्यप्रीतिविषादात्मकाः प्रकाशप्रवृत्तिनियमार्थाः ।

अन्योऽन्याभिभवाश्रयजननमिथुनवृत्तयश्च गुणाः ॥12॥

 

Prītyaprītivishādātmakāḥ prakāshapravṛttirniyamārthāḥ |
anyoanyābhibhavāśraya, jananamithunavrittayash ca guṇāḥ |12|

 

„A három Minőség, melyek jellemzői az öröm, a fájdalom, a közöny és a káprázat. Céljuk, hogy kifejezzék a tevékenységet korlátozás nélkül. Ezek egymást jól látszó és támogató, produktív rezdülések.”

 

Magyarázat:

A három alkotóelem részletesebb megvalósításáért a Manifesztáció és az Unmanifesztáció birtokában a következőképpen szól:

 

Guṇāḥ - Úgy hívják őket, mert léteznek a másik (vagyis a Lélek, az Én) kedvéért. A következő Kārikā-ban a Sattva és más Guṇā-k rendszeres sorrendbe kerülnek. Az előretekintés érdekében, a prīti jelenlétének megfelelően, ugyanabban a sorrendben kell figyelembe venni a többi kötőerőt, mint a sattva stb. Ez azt jelenti, hogy a prīti, mint öröm, a sattva attribútum öröm természetéből fakad; az aprīti, vagyis a fájdalom a Rajas természete; a Viṣāda, azaz téveszme, a Tamas téveszme természetéből fakad. Annak megdöntése érdekében, hogy az öröm nem más, mint a puszta fájdalom hiánya, és a "fájdalom nem más, mint az öröm hiánya", az ātma kifejezését (természetét) a fentiekkel kell olvasni. Az öröm és a fájdalom nem pusztán kölcsönös negációk, hanem pozitív egységek, és az ātma kifejezés ezt a pozitív valóságot jelenti. Ezért azok, akiknek a természete örömet jelent (prītyātma), azok tapadás mentesen, örömben és bánatban egyaránt, közömbösek. Más kifejezéseket is meg kell magyarázni ennek megfelelően. Ezek pozitív jellege (azaz az öröm stb.), közös tapasztalattal jön létre. Ha pusztán a kölcsönös negációk jellegéből származnának, akkor egymástól függnének, ebben az esetben az egyik nem teljesítése a másik meg nem feleléséhez vezetne.

 

Miután leírták a természetüket, a szerző ezt követően többféle felhasználást is leírt a cél elérésének érdekében. "A megvilágosodás, a cselekvés és a visszatartás célját szolgálják." Ilyen esetekben is meg kell birkózni a kötőerőkkel (Guṇā), ugyanúgy, mint korábban. A Rajas attribútuma, amely mindig és mindenütt cselekvésorientált, motiválja a lendületes Sattva Guṇā-t a cselekvéshez, ha nem tartja vissza a tompa Tamas attribútumot; vagy, ha a Tamas attribútum megakadályozza ebben, akkor csak szakaszosan működik. Így a Tamas itt visszatartó elemként működik.

 

Miután kifejtette felhasználásaikat, a szerző megmagyarázza működésüket: "egymás kölcsönös dominenciáját támogatják, produktív és kooperatív" értelemben. A Vṛtti (a szövegben) olyan funkciót jelöl, amely minden egyes kifejezéshez teljes vegyületében kapcsolódik. (Akkor anyonya-abhibhava-vṛtti stb. lesz).

 

  1. Kölcsönösen uralkodó, mert ha valaki valamilyen célra aktívvá válik, akkor a másik fölött uralkodik (vagyis a másikat alárendeli). Például, amikor a Sattva nyugodt természetét érte el, miután a Rajas és Tamas attribútumokat dominálta (vagy alárendelte). Hasonlóképpen, a Rajas elkábítja a Sattva és Tamás tulajdonságait, és elnyeri a Tamás szeszélyes állapotát, mindkettő Sattva és Rajas alávetésével.

 

  1. Kölcsönösen támogatva: Az egymást támogató kijelentés nem a tartós, tartalmi értelemben történik: Az āraraya (támogatás) alatt azt értjük, hogy ha az egyik működése egy másik függővé válik, akkor az a korábbi āraraya-ból származik. Például, a Sattva a tevékenység és az alátámasztás pihenésén keresztül a Rajas és a Tamas attribútumait megvilágítja. A Rajas megvilágításon a Sattva és a Tamas nyugvó pihentetésen azok tevékenységével foglalkozik; és a Tamas megvilágításon, a Sattva és a Rajas aktivitásán nyugszik.

 

  1. Kölcsönösen produktív: Az egyik hatása a másik kettőre hat. A tevékenység itt módosításokat jelent, és mindig ugyanolyan jellegű, mint az attribútumok természete. Ezért van módosítás, ami nem okoz (azaz nem származik valamilyen okból), mert nincs olyan ok, ami más, mint egy-egy Tattva. Az örökösség sem okozza, mert egy másik tattva-ban nincs feloldódás (laya), (vagyis nincs benne egy másik, lényegében önmagától eltérő tattva).

 

  1. Kölcsönös együttműködés: vagyis kölcsönösen együtt járnak egymással és soha nem léteznek egymástól függetlenül. A Kārikā aforizmái a kötőerőket kollektív értelemben használja, ahogy más szentírás is. A fentiek alátámasztására ez az Āgama szöveg (Devi Bhāgavata-3.8) jól szemlélteti:

 

Anyonyamithunāḥ sarve sarve sarvatra gāminaḥ |

Rajaso mithunaṁ sattvam sattvasya mithunaṁ rajaḥ |

Tamasaścāpi mithune te sattvarajasī ubhe |

Ubhayoḥ sattvarajasor mithunaṁ Tama ucyate |

Naiṣāmādiḥ samprayogo viyogo vopalabhayate ||

 

„Minden tulajdonság kölcsönösen társul; mindenhol, mindenütt együtt mozognak (azaz mindenütt jelen vannak). Sattva – Rajas-al társul, Rajas a Sattva társa; E kettő társulásából, Sattva és Rajas, a Tamas születik. Az első uniót és elszakítást, soha senki nem látta."

 

Az óind bölcsek elmondták, hogy a tattva-k attribútumaiból fakadó aktivitás és korlátozás, a felismerést szolgálják.

Ezután, a következő aforizmában megmagyarázom, hogy mi ezek az attribútumok és miért ilyenek:

 

 

Asztali nézet